2017. május 18., csütörtök

Detektív játék

Érdekes detektív "társasjáték" olvasható az egyik 1934-es A Magyar detektív számban, Székely Vladimír ny. főkapitány-helyettes tollából. Székely az amerikai Baffle book c. könyvből idéz négy rövid történetet (tényállást), melyeket elolvasva (állítólag) ki lehet találni, hogy ki volt a gyilkos vagy éppen hol dobták a vízbe a hullát. Az eredeti könyv egyébként kb. 30 esetet ír le és természetesen a talányok megoldását is tartalmazza. Az egyik eset a következő:

Egy gazdag gyárost meggyilkoltak az éjszaka. A tettes abba a szobába, melyben a gyáros aludt, egy nyomban ölő gázt bocsátott be. Nyilván a kulcslyukon. Két ember jöhet gyanúba, a titkár, aki éjféltájt ment el hazulról és a gyáros házában lakó unokaöccs, aki reggel háromtájt jött haza. Semmi nyom különben. Még egy megjegyzés. Az ablakpárkányon hat döglött légy feküdt, szintén áldozataiként a gyilkos gáznak. Ki a tettes?
A megoldás a folytatás után...

2017. május 3., szerda

A csendőrségi könyvtárakról

A rendőrség és a csendőrség 19. századi, 20. század eleji „könyvtári” helyzetével kapcsolatban eddig viszonylag kevés információt olvastam még. Néhány hete futottam bele a bejegyzés alapjául szolgáló 1927-ös cikkbe.

Csendőrőrsök - könyvállványok
A csendőrőrsök könyvtárai Panajott Sándor akkori csendőrparancsnok kezdeményezésére jöttek létre 1907-ben. A parancsnok a csendőrlegénység önképzéséhez szeretett volna hozzájárulni, így minden őrs számára külön könyvtárat létesítettek. Könyvtár alatt ne egy mai értelemben vett intézményt képzeljünk el olvasóteremmel, könyvtárossal és könyvekkel teli polcokkal, mert maga a könyvtár lényegében egy könyvállványt jelentett. A könyvállványokat a legénységi szobákban helyezték el, és ismeretterjesztő, valamint szórakoztató könyveket tartalmaztak. Külön részt alkotott a csendőrség életével és a kiválóbb nyomozásokkal foglalkozó anyag. Az állomány – és ezen belül is az utóbb említett része – folyamatosan gyarapodott, részben annak is köszönhetően, hogy a tisztek és a csendőrök sok ajándék kötöttel bővítették azt.

2017. május 1., hétfő

Szemelvény a tolvajnyelvből

pixabay.com
 
A tolvajnyelv (vagy argó) a bűnözők által használt "szakmai" szleng. A 20. század elején több magyar tolvajnyelvi szótárat is kiadtak, de a korabeli rendőri lapokban is megjelentek rövidebb írások ezzel kapcsolatban (lásd a wikipédia tolvajnyelves szócikkét, de Kis Tamás: A magyar szlengkutatás bibliográfiája is igen értékes és részletes forrás).

2017. március 31., péntek

Egy könyvritkaság: Oktató könyv a vidéki rendőrlegénység részére

Egy kincskereső örömmámorával ér fel számomra, ha olyan könyvre bukkanok, amit eddig még nem ismertem! Most is egy ilyen könyvecske került a kezembe. Szerintem kevesen ismerhetik, ezért megér egy külön posztot.

Sárosi Árpád
Dr. Stephány Nándor, aki a kötet írásakor éppen Eperjes szab. kir. város rendőrkapitánya volt, és az akkor éppen Kassa szab. kir. város rendőrfogalmazójaként dolgozó Sárosi Árpád Oktató könyv a vidéki rendőrlegénység részére című munkáját mutatnám be röviden. A kötetet 1903-ban adta ki Eperjesen a Pannónia Könyvnyomtatóintézet. Egy alig 66 oldalas, kisalakú könyvről van szó, melyet címének megfelelően egyfajta tankönyvként képzeltek el a szerzők. Ennek megfelelően a könyv mindazon tudnivalókat tartalmazza, melyek a rendőri pályán nélkülözhetetlenül szükségesek. Az előszóban leírják, hogy tudomásuk szerint a vidéki rendőrségeknek akkor még nem létezett nyomtatott oktató kézi könyve, így „ezen a rég érzett hiányon” akartak segíteni, mint azt érdekesen megfogalmazták, „igénytelen” munkájuk megjelentetésével. Hangot adtak azon reményüknek is, hogy „vajha ne végeztük volna felesleges munkát s az illetékes körök jóindulattal fogadnák fáradozásainkat”. Hogy ez így volt-e, azt valószínűleg sohasem fogjuk megtudni…

2017. március 24., péntek

Dal a rendőrről

Vers még nem volt a blogon, pedig az is van, köszönhetően annak, hogy a rendőrségi szakírók között többen rendelkeztek szépirodalmi vénával is. Ma éppen erre bukkantam Szathmáry Istvántól az 1923-as Rendőrségi almanachban. Igaz, ő nem rendőr volt (hanem költő, ha jól gondolom), de ettől függetlenül azért érdemes elolvasni a versét...

pixabay.com

2017. március 17., péntek

Egy reprint sorozat margójára...

Ha valaki érdeklődik a 19. század második fele és a II. világháború között megjelent rendőrségi témákkal foglalkozó könyvek iránt - főleg, ha még mellette kutatói ambíciói is vannak - az nincsen könnyű helyzetben! A korabeli könyvek viszonylag ritkák, maximum néhány könyvtárban lelhetőek fel, vagy ha elég szemfülesek vagyunk és van rá pénzünk, akkor néha horrorisztikus áron megvásárolhatóak bizonyos antikváriumok kínálatából. A helyzeten a digitalizáció segíthetne, de ennek feladatát eddig még senki sem érezte magáénak, így jelenleg elektronikusan csak néhány cím érhető el a neten. Pedig a szerzői jogi akadályok többnyire már elhárultak a munka megkezdése elől.. (Azt már mondanom se kell, hogy a folyóiratok tekintetében sem jobb a helyzet, sőt…)

2017. március 11., szombat

Karvasy Ágoston és a policzia tudománya

A blog első bejegyzéséhez érkezett egy olvasó hozzászólásaként az alábbi idézet Karvasy Ágostontól, 1844-ből: „A policzia az a tudomány, melly azon elveket adja elő, mellyek szerint a belső bátorság, és a közrend a statusban minden lehetséges sértések, és balesetek ellen ótalmaztatik, a mennyire ez a jogszolgáltatási intézetek által el nem érhető és mellyek szerint polgároknak mindennemű műveltsége is előmozdíttatik, egyébiránt az a személyzet is, melly ezen tudomány czéljának eléréséhez rendelve vagyon, policziának, vagy rendőrségnek hívatik.”

Wikipédia
Karvasy Ágoston munkásságának fontos szerepe volt a hazai rendészettudomány kialakulásának folyamatában. Sallai János szerint Magyarországon a rendészettudomány önálló diszciplínaként történő elismerésének első emblematikus állomása Karvasy A közrendészeti tudomány (1862) című munkájához köthető. Ki is volt ő? A Wikipédia szerint elsősorban jogtudós, de sokrétű tudományos érdeklődése miatt a reformkori magyar állam- és közgazdaság-tudomány haladó szemléletű, úttörő alakja is lett. 1809. május 1-jén született Győrben, Karpf Ágoston néven. 1842-ben változtatta meg a családnevét Karvasyra. Jogi tanulmányait a Győri Jogakadémián 1828-ban fejezte be, majd Pesten lett joggyakornok. 1830-ban tette le az ügyvédi vizsgát. 1832-ben a Pesti Egyetemen szerzett jogtudományi doktori oklevelet. Tudományos munkásságának elismeréseként 1846-ban a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választották. 1868-as nyugdíjazásáig több egyetemen is oktatott.  Visszavonulását követően Bécsbe költözött, itt halt meg 1896. január 21-én.